Personal Time #1.
Nos, mindent korán kezdek el, hátha így idén meg tudom őrizni a rendezettségemet. :) A "Personal Time" nevű rovatot igazából csak szeptembertől akartam elindítani, hogy az iskolával együtt menjen, azonban úgy döntöttem jobb ebbe is belerázódni. Többnyire a cukrász dolgaimról lesz szó, személyes oldalról, illetve egy kis magánélet is talán.
Hogy mi is indított el, még is a júliusi kezdésnél? Hogy megkaptam az iskolai értesítőm! :) Hihetetlenül örülök neki. Azt mondták júliusban valamikor. Na én elseje óta gyomorgörccsel vártam a levelet, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg is jön. Elő-szülinapi ajándék. :) Amit most tudok, az az, hogy augusztus elsején mennem kell majd egy teszt(angol) írós napra. Méretet vesznek a ruhánkhoz, megbeszéljük a pontos adatokat, illetve a gyakorlati helyek is kiosztásra kerülnek elméletileg. Azt már tudjuk, hogy hivatalosan a lakóhelyhez legközelebb esőt kapjuk, viszont van olyan cukrászda ahonnan jönnek, és kiválasztanak embereket,
Leendő iskolám: Gödöllői Szakképző Magániskola
Egy pár szó erről az egészről. Mikor sulit kezdtem nézni, volt pár feltételem illetve elvárásom. Nem akartam a világ végére utazni, illetve mivel az első szakmám, ingyenest szerettem volna. Ha már lehet, miért is ne? Elsőnek így a Derégelyvár Szakközépiskola volt. Ingyenes lett volna nekem és alig 20 perc. Viszont az OKJ kavarodása miatt talán július végén-augusztus elején lehetett volna jelentkezni, ráadásul telefonon azt mondták, a gyakorlati helyet nekünk kell szerezni.
Mivel a gyakorlati helyet beleírhatjuk az önéletrajzunkba, ezért - számomra - fontos volt, hogy olyan legyen, ami tényleg jó. Ezek után akadtam rá a GSZM-re, ami végül is egyetlen egy kritériumnak felelt meg: jó gyakorlati helyei vannak. Közel másfél órára van tőlem, és fizetős is. Így ez fontos döntés volt. Sokáig rágódtunk a családdal, néztünk utána, még is mellette döntöttünk, amit még mindig nem bánok.
|