Otthoni sütés - problémák.
Ehhez az irományhoz anyukám adta az ötletet. Csinált brownie-t meglepetésből, de csak a panaszáradat jött utána; nem olyan lett. Kiszáradt a tészta, és így egy kemény, száraz piskótát emeltünk ki a sütőből. Azt mondta, az én receptemet követte. Furcsa volt, hiszen én abból dolgozva kettőt már csináltam, jó lett. Ekkor fogtam gyanút és kezdtem kérdezgetni.
"- Mennyi tojást tettél bele?
- Egy egészet. Meg volt egy kis fehérje a hűtőben.
- Ühüm. De hát három kell bele...
- Az sok lett volna.
- Mennyi csokit?
- Egy táblát.
- De ez tej csoki. És amúgy is. Kettő kellett volna.
- Tudom, de nem volt itthon. Ahogy vaj sem...
- ... és ezért tettél bele margarint, mi?"
Többször hallottam már azt, hogy nem sikerül egy sütemény, pedig a is cukrász/szakács pontosan követte a receptet. Csak az egy evőkanál Cointreau-t lecserélte fél narancslére, a barnacukrot sima porcukorra... tehát igazából a sütemény lelkét cserélik le. Sok esetben ez megtehető és az alapanyagok kicserélhetőek. A málna áfonyára, a sima cukor barnacukorra...azonban el kell fogadni, hogy minden változtatással messzebb kerül az eredeti sütitől. Sok esetben a recepteknél ha interneten találjuk, olvasható komment is. Nem árt ezeket is átfutni, mivel előfordulhat, hogy elgépelte a recept írója, vagy valami nem stimmel vele, és ezek ott leszoktak lepleződni.
|